Autókölcsönzők Eger

Bérautóval Eger körül – Autóbérlés egerben

Autóbérlés gyorsan egerszalók

Bérautóval Eger körül.

Eger önmagában egy gyönyörű, sokszínű város, de a környékén rengeteg gyönyörű helyszín megtalálható, amiket könnyedén ellehet érni egy olcsó bérautóval Egerből!

A siroki vár (21 km) (Egerből bérautóval kb. 20 perc)

Története: A várat a tatárjárás után építették, először 1320-ban említik, amikor kialakult a végvárak rendszere. Csák Máté csapatai is uralták, majd Károly Róbert serege foglalta vissza. Szerepe a híres egri ostrom után nőtt meg, hiszen annak elővára volt a siroki, így fontos szerepet látott el. Amikor Eger elesett elfoglalták ezt a várat is. A Rákóczi-szabadságharcot követően a többi magyar várhoz hasonló sorssal bírt, míg fel nem robbantották.

Megközelíthetősége autókölcsönzőnkből: Egerből bérautóval rendkívül könnyen megközelíthető, a 25-ös útról Egerben letérve a 24-esre el is érjük a várhegy tövében található parkolót, ahonnan hosszú meredek és helyenként meredek úton lehet felsétálni a várhoz. Akik jó erőben vannak biciklivel vagy babakocsival is nekivághatnak, de az nagy kihívás. A várba nagyjából 20 perc alatt lehet feljutni. Az utolsó nagy emelkedő előtt a nyeregbe felérve ketté ágazik az út. Az egyik a várhoz visz tovább a másik a szemközti csúcsra.

Szilvásvárad- Fátyolvízesés (27,8 km) (Egerből bérautóval kb. 25 perc)


Szilvásvárad egy gyönyörű hely ahol a karsztforrásokból eredő patakok vizéből lerakódott mésztufa érdekes lépcsőszerű képződményt hozott létre, melyen a lezúduló víz nagyon különleges látványt nyújt. Ez a vízesés hazánk egyik legkiemelkedőbb szépségű természeti ajándéka. Itt sorakoznak Magyarország legszabályosabb forrásmészkő gátjai. Kialakulásuk egy hosszú, máig is tartó folyamat eredménye.

Megközelíthetősége bérautóval Egerből: Eger irányából a 25-ös út vezet oda. Azonban nem érdemes a bérautóban a telefont nyomkodni az utasok számára sem, hiszen út közen is rendkívül szép tájakat fedezhetünk fel (pl. Bél-kő). Szilvásváradon egy, az autóval érkezőknek kedvező kiépítésű  infrastruktúrát találunk. A parkolótól nagyon hangulatos sétány vezet a fátyolvízesésig, melyet akár gyalogosan, biciklivel vagy a kisvonat segítségével is meg lehet közelíteni.

Miskolc-Tapolca (68 km) (Egerből bérautóval kb. 1 óra)

Miskolc-Tapolca az egyik legérdekesebb környékbeli helyszín, mely kialakításának köszönhetően rendkívül sok turistát vonz magával. Mi is úgy gondoljuk, hogy egri tartózkodásuk idején megéri autót bérelni és megnézni.

Látnivalói:
Az Avalon Park egy családi, szórakoztató és élményparka Bükk hegység szívében, mely olyan szórakozási lehetőségeket biztosít, mint például az elektromos gokart pálya, a szabadtéri, 2500 négyzetméteres játszópark, az első osztályú, autentikus olasz étterem, vagy az elsősorban street food ételeket kínáló Sörkert.

  • A Barlangfürdő az ország egyik legszebben kiépített fürdője, fedett és szabadtéri medencéi is vannak, fő vonzerejét a természetes barlangban lévő meleg vizes medencék jelentik. A gyógyulni vágyóknak hidroterápia, masszázs áll a rendelkezésére, a fürdő orvosi rendelőkkel is rendelkezik. A fürdő egész évben nyitva áll. Négy csillagos strand.
  • A Barlangfürdő előtt hatalmas park terül el csónakázótóval, játszótérrel és nyári bobpályával, kalandparkkal.
  • A hely egyik nevezetessége a Sziklakápolna, amit az egykori Verebes-tanyán lévő két barlangból alakítottak ki, és 1935-ben szenteltek fel. A Brassói utcán található kápolnában vasárnaponként római katolikus szentmisét tartanak.
  • A Görömbölyi utcán található az Akropolisz nevű épület (Akropolisz Szabadtéri Színpad), ahol nyári színházi előadásokat szoktak tartani.
  • A parkban elhelyezkedő Békás-tó egy volt kráterben helyezkedik el, amelyben megközelítőleg ötven hőforrás található. A leghidegebb 36 °C, míg a legmelegebb 47 °C-os hőmérsékletű. A tóból folyamatosan gázok törnek fel a felszínre.

Megközelíthetősége: A 3-as főúton vagy az M3-M30-as autópályákon.

Lillafüred (46,5 km.) (Egerből bérautóval kb. 1 óra)

A Bükk-ben elhelyezkedő Lillafüred optimális választás lehet mind a családosoknak mind pedig a romantikázni vágyóknak egyaránt.

Látnivalói:

  • A lillafüredi-vízesés: Ma az ország legnagyobb függőleges esésű vízesése húsz méteres magasságával. A vízesést a mellette található Palotaszálló építésekor alakították ki, tehát mesterséges vízesés, eredetileg a Szinva patak a Hámori-tóba torkollott.
  • A sétányról, ami nagyjából a vízesés felénél éri el a vízesést, a korlát mellett egy ösvényen biztonságosan le lehet jutni a vízesés alá.
  • Erdei kisvasút, melynek útvonala:
    – Garadna irányába: végig a Hámori-tó partján, Újmassa, Pisztrángtelep, Garadna
    Vonat menetidő: kb.15 perc (oda-vissza: kb. 40 perc)
    – Miskolc irányába: Diósgyőri Papírgyár, Diósgyőri vár, Miskolc – Kilián városrész
    Vonat menetidő: kb.30 perc
  • Lillafüredi Sport- és Kalandpark
    Az új szórakoztató komplexumban minden látogató kedvére válogathat a kültéri és beltéri attrakcióik között. Szórakozásra, családi programokra szinte végtelen lehetőséget kínál a kalandpark, az Erzsébet sétány két oldalán elhelyezkedő „kalandvölgyben”, a libegőszomszédságában.

 

Megközelíthető Egerből Felsőtárkányon keresztül Miskolcfelé.

Tisza-tavi Öko-centrum (45km) (Egerből bérautóval kb.1 óra)

Egy Európai szinten is egyedül álló hely. Hazánk második legnagyobb tavának egyedülálló élővilágát mutatja be. A felszálló madárra hasonlító központi épületben található Közép-Európa legnagyobb édesvízi akváriuma, de a környező parkban és a tóparton is megannyi izgalmas látnivaló várja az érdeklődőket. Az Ökocentrum kikötőjéből indul  a GPS navigációval támogatott vízi túra és a hajókirándulások.

Ezekkel a kirándulásokkal elképesztő és valóban egyedülálló helyekre lehet eljutni Heves megyében és környékén. Egy napi autóbérlés ára semmiség az élményekhez képest, szóval mindenképpen érdemes körülnézni nem csak Egerben, de környékén is!

Autókölcsönzők Eger